Cantare Városi Vegyeskar

Üdvözlök mindenkit, a gyöngyösi Cantare Városi Vegyeskar nem hivatalos oldalán! Welcome to the unofficial website of Mixed Urban Cantare! Willkommen auf der offiziellen Website der Mixed stadtischen Cantare!

"Hát jöjj csak jöjj közénk és zengjed szép zenénk, boldog lesz majd, ki vélünk tart...." 

hangjegyek1.jpg

A Kórus története

A Gyöngyösi Városi és Pedagógus Kórus 1977-ben alakult az akkor Járási Művelődési Osztály kezdeményezésére női karként. Vezetője egy évig Tóth Antal énektanár volt, 1978 óta pedig Kalocsainé Csillik Mária a karnagya. A női kórus 1979-ben alakult át vegyeskarrá.

Ezzel nem csak az összetétel, de a hangzás és a repertoár is megváltozott. 1981-ben az énekkart hivatalosan is bejegyezték és így Gyöngyös város kórusa lett.

Ebben az évben szólalt meg először a már azóta hagyománnyá vált karácsonyi hangverseny is. 1982-ben a kórus nyitott és már nem csak Gyöngyösön és közvetlen közelében vállalt fellépéseket. Az énekkar 1983-ban vett részt először Országos Pedagógus Kórus találkozón, mely Kaposváron került megrendezésre, inmáorn nyolcadik alkalommal. 1984-ben a Mátra Művelődési Központ gálaműsort szervezett, melyen a kórus és fellépett. A gála bevételével az új Nemzeti Színház építési költségeihez járultak hozzá. Ebben az évben szervezett a kórus először kóus találkozót, melyen az Észak-magyarországi kórusok közül hét énekkark vett részt. Ezzel a Észak-magyarországi Pedagógus Kórus Találkozóval az énnekar hagyományt teremtett és méltó képpen köszöntötte az ebben az éven 650. évfordulóját ünnelpő Gyöngyöst is. 1988-ban Fasang Árpád zeneszerző a Gyöngyösi Városi és Pedagóguskórus számára megírta Gyöngyösi körtéfa című művét. Ebben az évben került megrendezésre a II. Észak-magyarországi Pedagóguskórus Találkozó. A Mátra Művelődési Központ ismét jótékonysági koncertet szervezett, melyen az énnekkar ismét részt vett. A koncert teljes bevételét a Vöröskereszt számlájára utalták. 1989-ben kapta az énnekkar az első meghívást nemzetközi versenyre. 1990-ben rendezték meg Brnoban az ellső Kelet-Nyugat Nemzetközi Kórusfesztivált, melyre az énnekkar is meghívást kapott és ahol a gálakoncerten 800 fős közönség előtt léphetett fel óriási sikerrel. 1992-ben, a kórus fennállásának 15. és Kodály Zoltán születésének 110., halálának 25. évfordulóján a Mátra Művelődási Központ megrendezte az Éneklő Magyarország címet viselő találkozót, melyen Kodály Zoltánné és ifj. Bartók Béla is részt vett. Ebben az évben készült el a PRO MUSICA ének-zenei alapítvány létrehozásáról szóló alapító okirat. Ez az alapítvány "nyitott, amelyhez csatlakozhatnak jogi és magánszemélyek, befizetéseikkel és felajánlásaikkal". Ez év őszén a kórus hazánkat képviselhette a Máltán megrendezésre került nemzetközi kórusfesztiválon, ahol vegyeskar kategóriában Ezüst fokozatot ért el. 1995 márciusában az énekkar rádió felvételt készített, nyáron pedig Németországba, Darmstadtba utazott Nemzetközi Kórusversenyre, majd pedig Angliában töltött el a kórus néhány felejthetetlen napot. Hazaérkezés után az énnekkar rangos elismerést kapott, a város PRO CIVITATE díjjal jutalmazta tevékenységét. 1996-ban a kórusvezető, Kalocsainé Csillik Mária lába egy baleset során eltörött és hónapokig nem álhatott lábra. Erre az időre a hevesi testvérkórus karnagya, Ferencz Sándor vette át az énekkar irányítását. Kalocsainé visszatérését szeptemberben rádiófelvétellel indította. Az 1997-es év nem szűkölködött az eseményekben. Ebben az évben ünnepelte fennálásának 50. évfordulóját a pedagógusok kórusmozgalma, melynek alkalmából a fővárosi Zeneakadíémán rendeztek országos találkozót, mely végén több karnyaggyal együt a Gyöngyös Kórus karnagya is rangos kitüntetést kapott. Júniusban Ausztriában vendgészerepelt az énekkar majd innen hazatérve már novemberre készült, amikoris fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte. Az év végén pedig ismét rádiófelvételen vett részt a kórus, ahol Várallyay Ágnes kísért zongorán. 1998-ban a Mátra Művelődési Központ fennállásank 20. évfordulója alkalmából mutatták be nyáron Kacsoh Pongrác: János vitéz című daljátékát. Az előadásban több gyöngyösi együttessel együtt a Pedagógus kórus is részt vett. A főszerepeket a gyöngyösi születésű Csonka Zsuzsa és Leblanc Győző alakította. 1999-ben ismét egy nemzetközi kórusversenyen vett részt az énnekkar, mely a budapesti Vigadóban került megrendezésre és ahonnan ezüst fokozattal tért haza. 2000 márciusában a Körcsarnokban lépett fel a kórus több más együttessel közösen, a magyar-francia gála keretein belül. 2001-ben, a Magyar Kultúra Napján, az énekkar a két másik gyöngyösi kórussal együtt adta elő Kodáyl Zoltán Kallai kettősét, melyre a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes ropta a táncot. 2002-ben ünnepelte a Gyöngyösi,Városi és Pedagógus Kórus fennálásának 25. évfordulóját. 2003-ban az énekkar meghívást kapott Olaszországba, Susegana város kórusától. 10 felejthetetlen napot töltöttek Suseganaban, Velencében és Rómában. Ez év nyarán került megrendezésre az első Örömkoncert a Hősök terén, aho több ezer fős kórus, köztök a gyöngyösivel, énekelte Ludwig von Beethoven Örömódáját, mely Európa Himnusza lett. 2006-ban a kórus Ausztriában nyaralt és adott nagy sikrű koncertet a városka templomában. 2007-ben ünnepelte a kórus fennállásának 30. évfodulóját és ez alaklomból vette új nevét - Cantare városi vegyeskar. Júniusban került megrendezésre a Cantare Kórusfesztivál és Szakmai napok, melyen a zene mellett szakmai előadások is helyet kaptak. 2007 telén a kórust az a megtiszteltetés érte, hogy a Mátyástemplomban elénekelhette W. A. Mozart: Requiem című darabját. A következő év januárjában a Magyar Kultúra Napja alkalmából a három gyöngyösi kórus közösen adta elő Carl Orff: Carmina Bura című darabját, mely nagy sikert akarott a közönség körében és hatalmas élményt nyújtott a résztvevőknek. 2008 októberén került megrendezésre a VII. Észak-Magyarországi Kórustalálkozó, mely mára már csak nevében tájjellegű, hiszen az idén is 17 kórus vett rész színvonnalas műsorral a rendezvényen az ország egész területéről.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 6
Havi: 6
Össz.: 21 900

Látogatottság növelés
Oldal: A Kórus története (The Choir Made)
Cantare Városi Vegyeskar - © 2008 - 2024 - cantarevarosivegyeskar.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »